• Mátyás királyra emlékeztünk

    November 13-án a somorjai magyar és szlovák, illetve a tejfalui alapiskolával egyetemben gimnáziumunk szekundós és szextós tanulói is részt vettek a MÁTYÁS KIRÁLY mellszobránál megtartott emlékünnepségen. Iskolánk növendékei közül Bándy Annamária ismertette egyik legnépszerűbb királyunk uralkodásának somorjai vonatkozásait. Intézményünk koszorúját pedig Élesztős Sára és Stehlík Leon helyezte el a szobor talapzatánál. Az immár hagyományossá váló rendezvényt évről-évre a város kulturális bizottsága szervezi meg Varjú Péter, bizottsági elnök kezdeményezésére. Mátyás király legalább kétszer szállt meg városunkban (1466, 1469), mindkét alkalommal egy-egy hadjárat vezetése közben. Uralkodása idején városunkat számos kiváltságban részesítette. Büszkén őrizzük emlékét.

  • Drezdai tanulmányút

    Hétfőn az esti órákban iskolánk 18 fős küldöttsége szerencsésen megérkezett Drezdába. Kedden a délelőtti órákban a Drezdai Műszaki Egyetemmel ismerkedtek meg diákjaink.

  • Sportnap

    November 9-én, csütörtökön sportnapot tartottunk az iskolában, mely során tanulóink testvériskolánk, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium sportolóival mérték össze játéktudásukat. Röplabdában ezúttal mi húztuk a rövidebbet.  Kosárlabdában azonban egyértelműen mi bizonyultunk jobbnak. A lányaink ráadásul elsöprő diadalt arattak.

    A gimnazista fiaink izgalmas mérkőzésen győzték le baráti iskolánk, a győri Kazinczy gimi kosarasait. Hála a lelkes közönségnek, a hangulat ezen a meccsen is fergeteges volt. A sportnap lebonyolításáért és a felkészítésért nagy hála a tornatanároknak, a játékvezetésért Honti Jenőnek. Visszavágó jövő tavasszal Győrben!

    További képek a fényképalbumban!

     

  • Sakk-kör

    Értesítjük az érdeklődőket, hogy ismét lesz SAKK-kör, mégpedig hétfőnként 14:30-tól id.Hecht Péter vezetésével.

  • Osztálytalálkozó

    10 éves osztálytalálkozó volt a hétvégén. A felnőtté váláshoz vezető út fontos 8 évét töltötték a Madách Imre Gimnázium falai között. Mára mindannyian megtalálták helyüket az életben, sorra valósítják meg álmaikat. Jó ezt látni. Minket pedig büszkeséggel tölt el, hogy a mi iskolánkból indultak.

    A 2013-ban érettségiző Oktávó osztályfőnöke Haluska Viola és Zsigrai Elvira voltak.

  • Jack Sparrow a gimiben

    Az idei őszi ünnepség egyik leglátványosabb rendezvénye a TÖKFARAGÓ verseny volt. Az egyik legkiemelkedőbb alkotás kétség kívül FARKAS FANNI LEILÁÉ lett. A látványos faragvány, amely Jack Sparrow kapitányt jeleníti meg a Karib-tenger kalózaiból, első ránézésre is komolyabb kézügyességet és technikai tudást igényel. Fanni elmondta, hogy még soha nem faragott tököt, sőt semmilyen más alapanyagot sem. Ezzel szemben nagyon sokat rajzol és fest, elsősorban grafitportrékat készít. Nemrégiben az édesanyjától kapott egy eredetileg gumifaragásra való készletet, az ebben található szikék és más eszközök segítségével készítette el a képen látható alkotást. Az inspirációt az internetről szerezte. Gratulálunk!

  • Író-olvasó találkozó Csáky Pállal

    Október 26-án rövid, de jó hangulatú író-olvasó találkozóra került sor iskolánkban. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának szervezésében Csáky Pál látogatott el hozzánk, aki többek között irodalomról, Madáchról és a fociról is beszélt a diákoknak, és felolvasta egy novelláját, melyet a tavalyi német-magyar meccs ihletett.

  • Natúrpark, avatás, őszi ünnepség

    Az őszi szünet előtti utolsó nap programok tömkelegével telt el a gimnáziumban.
    A CSALLÓKÖZ NATÚRPARK információs táblát helyezett el a Csölösztői úton. Az esős idő miatt a szekundós és terciós tanulók nem a helyszínen, hanem az iskola folyosóján hallgathatták meg a Csallóköz természeti kincseiről, valamint a natúrpark tevékenységéről szóló előadást. A rendezvényen jelen voltak a Csallóköz Natúrpark és a Dunavit Polgári Társulás képviselői, valamint Orosz Csaba polgármester.Tanulóink elszavalták Weöres Sándor Galagonya című versét, illetve elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt.

    9 órától került sor a prímós és az első osztályos gimnazisták ünnepélyes AVATÁSÁRA, ezt követően pedig kezdetét vette az első ízben megrendezett ŐSZI ÜNNEPSÉG. Ennek során a tanulók többek között szezonális ételeket kóstolhattak, kézműveskedtek, filmet néztek, társasjátékoztak, egy e célból berendezett teremben fényképezkedhettek, tökfaragó versenyen és különféle ügyességi vetélkedőkön vehettek részt stb. Az esemény Mészáros Csilla tanárnő kezdeményezésére tanáraink és a diákönkormányzat irányításával valósult meg. A délelőtt - miként a képek is mutatják - kiváló hangulatban telt. A pontot az i-re pedig az esti ÁLARCOSBÁL tette fel, ahol tanulóink igen nagy számban vettek részt.

     

  • Középiskolák börzéje Dunaszerdahelyen

    Október 19-én gimnáziumunk is részt vett a dunaszerdahelyi iskolabörzén, amely a középiskolai továbbtanulás kérdésében kívánt segítséget nyújtani a kilencedikeseknek. Iskolánk standját rengeteg érdeklődő tanuló és szülő kereste fel. A sikerhez nagyban hozzájárult Rusňák Péter és Bodó Máté is, akik Liszkay Béla tanár úr szakmai felügyeletével a saját maguk által elkészített és programozott legórobotjaikat mutatták be.

     

    Sajtóhír a rendezvényről:

  • Osztálytalálkozó

    1990-ben érettségizettek osztálytalálkozója volt a hétvégén. A IV.B osztályfőnöke Liszkay Béla volt.

  • Első hely a csemadokos történelmi vetélkedőn

    A Csemadok Országos Tanácsa és Ifjúsági Tagozata társszervezőkkel együtt, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából, október 19-én a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület termeiben tartotta meg a Trombita harsog, dob pereg című vetélkedő döntőjét. Iskolánk csapata, a Somorjai Nemzetőrök - Hloska Levente, Lengyel Balázs és Lengyel Ádám, megosztott első helyen végzett a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Szakközépiskola és a galántai Kodály Zoltán Gimnázium csapatával. Gratulálunk!

  • Khin Antal Honismereti Kör

    Az idei tanévben újabb szakkörrel bővül a Madách Imre Gimnázium gazdag kínálata. A Khin Antal Honismereti Kör szeretettel várja a lokálpatrióta érzelmű, a szűkebb környezetünk, illetve a Felvidék természeti és épített öröksége iránt érdeklődő tanulók jelentkezését. Rendszeres találkozóinkra kedd délutánonként kerül sor a gimnázium épületében, vagy valamely külső helyszínen. Az utóbbi alkalmak nyilvánosak lesznek, ezeken szívesen látjuk a csatlakozni vágyó felnőtteket is. Somorjai és csallóközi sétáinkon kívül minden évben ellátogatnánk az ország egy-egy távolabbi vidékére is. Idén – a Madách-emlékév alkalmából – az alsósztregovai Madách-kastélyba utazunk el. Az első alkalommal a somorjai református templommal kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről tájékozódunk a helyszínen, a későbbiekben temetősétákon veszünk részt, illetve műemlék gondozással is foglalkozunk majd. A szakkör vezetői a gimnázium történelem szakos tanárai: Óváry Péter és Horváth László. Örömmel várunk minden érdeklődőt!

    A vajkai születésű Khin Antal (1884-1973) az egykori somorjai székhelyű Csallóközi Múzeum alapítója és igazgatója volt, illetve tanítóként is tevékenykedett városunkban. Munkássága elsősorban a csallóközi népszokások, műemlékek, a mondavilág, illetve az itteni halászat kutatására és bemutatására irányult. A második világháború után Magyarországra költözött, ahol a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársaként tevékenykedett. Budapesten hunyt el 89 éves korában. Névválasztásunkkal az ő emléke és munkássága előtt kívánunk tisztelegni.

     

  • 30 éves osztálytalálkozó

    30 éves érettségi osztálytalálkozóra került sor a hétvégén. Az 1993-ban végzett 4.B osztályfőnökei Kovács László és Orosz Tibor voltak.

  • Az 1956-os forradalom emlékére

    Október 23-án a város Fő terén gimnáziumunk tanulói EMLÉKMŰSORT mutatnak be az 1956-os magyar forradalom 67. évfordulója alkalmából. Mindenkit szeretettel várunk!

  • Szalagavató

    Hosszas készülődés után 2023. szeptember 29-én került sor a 4.A és az Oktávó szalagavatójára iskolánk dísztermében. A végzősöknek gratulálunk a zöld szalaghoz!

  • Győri Klíma EXPO

    Gimnáziumunk növendékei 2023. október 6-án ellátogattak a Győri Klíma Expóra, ahol elsősorban a természetvédelem és a fenntartható fejlődés témájában tehettek szert újabb ismeretekre. A nagyszabású rendezvény immár harmadik alkalommal valósult meg az Olimpiai Sportparkban, ahol ezúttal Győr két testvérvárosa, Brassó és Dunaszerdahely standja is helyet kapott. A prímósok és szekundósok, valamint a felsőbb évfolyamok tanulói először egy interaktív kiállítást tekintettek meg. A vízgazdálkodást, az energiahatékonyságot, az állatvédelmet, az idegenforgalmat és más területeket érintő, roppant sokrétű bemutatót követően egy előadáson vehettek részt, amelyen az ökológiai lábnyom fogalmával ismerkedtek meg játékos formában. A Győri Klíma Expo, amely tavaly elnyerte a European Cooperation Days legnagyobb helyi rendezvényének járó díját, a somorjai diákok számára is tartalmas szórakozást biztosított.

  • Megújult az öltöző

    A Szülői Tanács támogatásának köszönhetően megújult iskolánk öltözője. Az új szekrényeket nagy örömmel vették birtokukba diákjaink.

  • Őszi kirándulás Budapesten

    Az idei napsütéses ősz remek alkalomnak bizonyult a madáchosok már hagyományossá vált őszi kirándulására Budapesten.

    Fontosnak tartjuk, hogy minden gimnazistának egyszer alkalma nyíljon megnézni a magyar Szent Koronát, ezért erre a napra tárlatvezetéssel egybekötött Országház-látogatást szerveztünk. Az új elsőseink, a Kvintó és a 3. osztály diákjai a lenyűgöző építészeti remekmű díszes belsőterei mellett láthatták Európa egyik legrégibb koronázási együttesét, a magyar koronázási ékszereket, amelyekre a nap 24 órájában díszegyenruhás honvéd koronaőrök vigyáznak.

    Ezt követően városnéző sétára indultunk a Kossuth téről. A Olimpiai parkban megnéztük az olimpiai aranyérmes magyar sportolók nevével ellátott emléktáblákat, a Duna partján a József Attila szobornál felolvastuk a költő A Dunánál c. versét. A Trianoni emlékműnél a sok-sok felirat között mindenki megkereshette szülőhelyét, szülei és nagyszülei szülőfaluját. Sétánkból a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékmű, Magyar Tudományos Akadémia, Szent István Bazilika sem maradhatott ki.

    A kulturális élmények mellől a szórakozás sem hiányzott. A Mystique Room látványosan berendezett szabadulószobáiban a diákok csapatokban együttműködve sok-sok furfangos lépésen keresztül fejtették meg a kiszabadulásukhoz szükséges végső kódot.

    Aki az Illúziók Múzeumát választotta aktív kikapcsolódásnak, az sem csalódott. A gyerekek itt felfedezhették, milyen lenyűgöző a látásunk, az érzékelésünk, az agyunk működése, miért lát olyasmit a szemünk, amit az agyunk nem tud értelmezni. Érdekes installációk, hologramok, optikai illúziók, mind egy-egy játékos emlékeztető arról, hogy az elképzelésünk az általunk megtapasztalt világról gyakran csupán illúzió, melyekre itt a racionális, tudományos magyarázatokat is megtalálhatták.

    A napot a Budapesti Operettszínház Monte Cristo grófja című fergeteges musicaljének megtekintésével zártuk. Klassz élménnyekkel feltöltődve érkeztünk haza.

     

  • Kristálytiszta elektronika 3

    Tudtátok, hogy iskolánk falain belül intenzív elektronikai oktatás is folyik? Intézményünk folyamatosan részt vesz a Kristálytiszta Elektronika nevű tananyagok fejlesztésében, melyekhez kapcsolódóan minden évben elektronika, illetve elektronika programozás fókuszú szakköröket indítunk. Idén szeptemberben a Kristálytiszta Elektronika 1 tananyagra épülő szakkör indul, melyekre való otthoni felkészülésre diákjaink mostantól videó formátumú felkészítő anyagot kapnak. Jelentkezz Te is a szakkörre Liszkay Béla Tanár Úrnál!

  • Úszótanfolyam

    A Terció és Kvartó osztályok számára ezen a héten megkezdődött az úszótanfolyam.  

strana:

Kontakt

  • Gymnázium Imre Madácha s vyučovacím jazykom maďarským - Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium
    Slnečná 2
  • +421 x 315622257
    +421 x 315622907

Fotogaléria

Počet návštev: 383861