Értesítünk mindenkit, hogy január 11-től folytatódik a távoktatás. Az iskolanyitáshoz tervezett COVID-tesztelés későbbi időpontban valósul meg, erről rövidesen informáljuk Önöket.
Tisztelt Szülők, kedves diákok!
Amint Önök is értesülhettek róla, a tanulók iskolába való visszatérésének feltétele a SZK Közegészségügyi Hivatala 32. számú rendelete 1. §-ának (1) bekezdése értelmében továbbra is a negatív COVID-teszt felmutatása.
Iskolánkban a decemberi felmérés alapján a tesztelési hajlandóság kivételesen magas volt (88%).
Ezért Somorja város két gimnáziumának vezetése úgy határozott, hogy saját tesztelőpontot hoz létre ebből a célból (A nagyszombati fenntartó korlátozott lehetőségei miatt az eredeti elképzelés az volt, hogy a somorjai, dunaszerdahelyi és nagymegyeri középiskolákat Dunaszerdahelyen tesztelik majd 2 tesztelőponton)
Saját tesztelőállomás létrehozásával jelentősen megkönnyítjük a tesztelésen való részvételt és tehermentesítjük a dunaszerdahelyi tesztelőpontokat is.
A tesztelés tervezett időpontja 2021. január 9-e és 10-e, amennyiben az adott időpontban a járványügyi helyzet ezt megengedi.
A saját tesztelőpont létrehozása azzal jár, hogy iskolánk biztosítja az egészségügyi személyzetet.
Tisztelettel kérem ezennel az Önök segítségét az egészségügyi személyzet biztosítása terén. Kérem azon szülőket, akik tudnak nekünk ebben segíteni, jelezzék szándékukat telefonon, e-mailben, vagy edupage levélben az osztályfőnöknek 2021. január 3-ig.
Köszönöm a megértésüket és az együttműködést.
Trencsík János
Iskolánk diákjai körében már hagyománya van a véradásnak. Tanulóink, Veres Gábor tanár úr vezetésével rendszeresen bekapcsolódnak a véradásba, tudatosítva azt, hogy a vér mással nem pótolható. Mindenkinek egyformán fontos, hogy a vérellátás zavartalan legyen, nemcsak a hétköznapokban, de az olyan időszakokban is, mint a mostani járványhelyzet, amikor az összefogás és az együttműködés kiemelten fontos.
Természetesen a véradáshoz a korábbiaknál sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelni és több óvintézkedést szükséges betartani, hiszen ez a véradók és a betegek érdeke is.
Köszönjük ezt a nemes cselekedetet!
A gimnázium véradóinak csapata.
Értesítjük Önöket, hogy a fenntartóval történt egyeztetés alapján iskolánkban tovább folytatódik a távoktatás. A diákok és szülők teszteléséhez, valamint az iskolába való visszatéréshez jelenleg nincsenek meg a feltételek.
Amennyiben változás lenne, értesítjük Önöket.
Értesítjük a nyolcosztályos gimnázium iránt érdeklődő, elsősorban ötödikes tanulókat és szülőket, hogy 2021. március 13-án (szombat) 9.00-tól online információs délelőttöt tartunk. A belépéshez szükséges adatokat a tavaszi szünet után tesszük közzé honlapunkon és facebook oldalunkon
A Corvin Mátyás Alapiskola egy, de lehet több szavazatnyi kéréssel fordul Önökhöz. Hogy az iskolánk mellett működő szülői szövetség elnyerje az iskolánk játszóterének felújítására benyújtott pályázatot, amely abba a szakaszba ért, hogy szükségünk van a minél szélesebb körű támogatásra. A pályázat akkor lesz sikeres, ha elég szavazatot gyűjtünk. Szavazni pedig az alábbiakban leírtak szerint nagyon egyszerű, csak kérem arra figyeljenek, hogy a mi pályázatunkkal együtt legalább még 2 pályázatot jelöljenek be és ha megjött a négyjegyű kód, már nyert ügyünk van.
A szavazás pontos menete:
Tisztelettel, Mészáros Péter, iskolaigazgató
Az őszi szünet időpontjai:
Október 30-a péntek, november 2-a hétfő, november 6-a péntek és november 9-e hétfő. Ezeken a napokon szünetel az online oktatás.
Egyben felhívjuk a figyelmüket, hogy az iskolapszichológus szükség szerint online elérhető, időpont egyeztetés az online konzultációhoz mobilszámon vagy e-mailben lehetséges:
0910 991 598, elvira.szelle@gmail.com.
Értesítjük a Tisztelt szülőket és tanulókat, hogy 2020. október 26-tól az iskola összes osztályában távoktatás formájában folytatódik a tanítás. A tanításon való részvétel minden tanuló számára kötelező. Az online órákat a jelenleg érvényes órarend szerint tartjuk. Kivételt képeznek a nevelési tantárgyak: testnevelés, rajz, zene, etika, hittan. A tantárgyakat az eddigi gyakorlat szerint osztályozzuk.
Az online órákat a Microsoft Teams és az EduPage felületeken bonyolítjuk. Kérjük a szülőket, hogy lehetőségük szerint biztosítsák a tanulók számára a megfelelő feltételeket. Probléma esetén kérjük forduljanak az bizalommal az osztályfőnökhöz.
Értesítjük a Tisztelt Szülőket és a kedves tanulókat, hogy A 2020. október 12-től kezdődően maghatározatlan ideig újra távoktatás lesz, de ezúttal nem minden osztályban. A nyolcosztályos gimnázium alsó évfolyamaiban (prímó ,szekundó, terció, kvartó) marad a rendes oktatás itt az iskolában, a többi osztályban pedig távoktatás lesz. Mindkét oktatási formára marad az eddig érvényben lévő órarend.
Kedves gimis lányok!
Figelmetekbe ajánljuk a Lányok Napja pályaorientációs napot, amelyhez idén nehézség nélkül az országhatáron túlról is lehet csatlakozni.
Regisztrált résztvevőként betekinthettek egy sor egyetem, kutatólabor, kis- és nagyvállalat műhelyeibe. Idén a vírushelyzetre való tekintettel a program az ONLINE térbe költözött.
A program célja, hogy megmutassuk a pályaválasztás előtt álló lányoknak a műszaki, természettudományos, matematikai és informatikai területeihez közel álló szakmákban rejlő lehetőségeket.
A fogadóhelyek sorában számos egyetem, kutatóintézetek, technológiai vállalatok, 12 éves kortól várják a lányokat. Sok helyen interaktív programokra is lehet jelentkezni, hogy minél több személyes tapasztalatot szerezzetek.
Tisztelt Szülők, kedves tanulók!
Éresítjük Önöket, hogy 2020. szeptember 28-án, hétfőn reggel 8.00-tól folytatódik az órarend szerinti tanítás az iskolában.
Minden tanuló hozza magával az újra kitöltött egészségügyi nyilatkozatot nyomtatott, vagy akár kézzel írott formában, fontos, hogy a szülő aláírásával legyen ellátva. Elfogadjuk azt is, ha a szülő az Edu-page oldalon, üzenethez csatolva küldi el a nyilatkozatot az osztályfőnöknek.
Természetesen továbbra is folytatjuk a reggeli szűrést, fertőtlenítést. Kérjük, hogy minden tanuló viseljen szájmaszkot és tartsa be a már jól ismert szabályokat.
Egyúttal szeretném informálni Önöket, hogy hétfőtől az iskolában csak olyan pedagógusok és nem pedagógus alkalmazottak tartózkodnak, akik negatív koronavírus – teszttel rendelkeznek.
Üdvözlettel
Trencsík János
Aki szeretne hétfőre ebédre jelentkezni, az kérem írjon ma délután a konyhafőnöknő e-mail címére :
kinska.zuzana@zupa-tt.sk
A közegészségügyi hivatal munkatársaival való konzultáció alapján értesítünk mindenkit, hogy az előttünk álló héten folytatódik a távoktatás (2020. szeptember 21 - 25.)
Kérünk minden tanulót, hogy aktívan kapcsolódjon be a távoktatásba.
Hasonlóképpen kérjük a Tisztelt Szülőket, lehetőségeik szerint tegyék lehetővé és ügyeljenek arra, hogy gyermekük teljesítse iskolai kötelességeit.
Köszönjük.
Tisztelt Szülők, kedves tanulók!
A közegészségügyi hivatal előrejelzése alapján a hétvégén kapunk információt arról, hogy folytatódhat-e a tanítás az iskolában. Ezért kérjük Önöket, hogy a következő napokban figyeljék honlapunkat, amennyiben tudjuk, haladéktalanul informáljuk Önöket.
Az osztályfőnökök az Edu-page oldalon küldenek információt a tanulóknak.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (a gyakori kérdésekre való tekintettel) ismét tájékoztatni kívánja a pályázókat, hogy ebben az évben a „Szülőföldön magyarul” támogatási program Adatlapjainak kitöltésében és a pályázati feltételekben is változások vannak:
1. A támogatások kifizetése csak számlán keresztül történik.
2. Bármelyik szlovákiai bankfiókban lehet számlát nyitni (nemcsak az OTP bankfiókban). Ezután szükséges a banki adatok pontos feltüntetése és igazolása.
3. Nem kötelező a pályázó nevére számlát nyitni. Feltüntethető pl. a szülő, hozzátartózó bankszámlája is. Minden esetben a számla tulajdonosának nevét is fel kell tüntetni.
4. Az igazolás a bankszámláról lehet a számlakivonat vagy a szerződés másolata. Nem kell külön igazolást kérni a banktól. (Egyeztetés céljából van rá szükség, hogy nem történt – e elírás az adatlap kitöltésekor az IBAN szám feltüntetésében.)
5. Változás van még a megengedett igazolatlanul hiányzott órák számánál .
(15 óra a 2018/2019-es tanév második félévében és 15 óra a 2019/2020-as tanév első félévében). Ha bármelyik meghaladja a megengedettet, akkor a pályázat elutasításra kerül.
Felhívjuk az ebédre járók figyelmét, hogy aki már megfizette az ebédjét, az rendelje meg az egyes napokra (jelölje meg a megfelelő napot) a www.strava.cz oldalon.
Tisztelt Szülők, kedves tanulók!
Értesítjük Önöket, hogy a 2020/2021-es tanév megnyitójára 2020. szeptember 2-án 8.00-kor kerül sor. A tanévnyitó a járványügyi helyzetre való tekintettel a tantermekben, osztályonként lesz megtartva. A tanévnyitón ezúttal sajnos csak a diákok vehetnek részt, felnőtt kíséret nélkül.
Minden tanulónak kötelező a belépésnél a kézfertőtlenítés, az épületben a szájmaszk viselése, valamint kérjük a diákokat, hogy az iskola épületében a saját tantermükben tartózkodjanak, azt csak a legszükségesebb időre hagyják el.
Az iskolába való belépésnél minden tanulónak kötelező a kitöltött egészségügyi kérdőív és az egészségügyi nyilatkozat leadása (magyar vagy szlovák nyelven).
Bővebb tájékoztatást a tanítás menetéről és a járvánnyal kapcsolatos iskolai intézkedésekről a tanulók az osztályfőnököktől kapnak.
Magyar nyelvű változat:
Szlovák nyelvű változat:
Bővebb tájékoztatás:https://www.minedu.sk/24910-sk/stredne-skoly/
Tisztelt Szülők, kedves tanulók!
Értesítjük Önöket, hogy a Madách Imre Gimnázium az iskolafenntartó ajánlása alapján ebben a tanévben két napra nyitja meg az iskolát, mégpedig 2020. június 29-én és június 30-án.
Június 29-én 8.00 –tól 11.30-ig a tankönyvek leadása, az osztályok és öltözők rendbetétele az osztályfőnökök vezetésével.
Június 30-án bizonyítványosztás 8.00 – tól 8.45 -ig osztályfőnöki óra keretében.
A két napon az iskolakonyha nem működik.
Kérjük a szülőket járuljanak hozzá, és biztosítsák be, hogy a tanulók lehető legnagyobb számban jelenjenek meg e két napon az iskolában.
Kérjük a szülőket, hogy töltsék ki a tanuló egészségügyi állapotáról szóló nyilatkozatot, amelyet a tanulók leadnak az iskolában.
Nyilatkozat:
Köszönjük.