Prímósaink ma egy rendhagyó angol óra keretén belül ismerkedtek a halloweeni szokásokkal és ügyeskedtek is.
Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy 2018. október 29-én igazgatói szabadnap lesz.
Befejeződött a biológia szaktanterem felújítása. A falon látható ábrákat Görcs Erzsébet harmadik osztályos tanuló festette.
Szeptember 24-én került átadásra a felújított tornaterem. Az örömteli eseményt a két gimnázium sportnappal ünnepelte, amelyen a szlovák és a magyar gimnáziumok legifjabb tanulói vették birtokukba a felújított létesítményeket.
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2018. október 11 - én (csütörtök) 16.00 - tól össz - szülőiértekezletet tartunk a gimnázium aulájában, ezt követően osztályszülői értekezletekre kerül sor az egyes osztályok tantermeiben.
Mindenkit szeretettel várunk.
A 2018/19-es tanévben iskolánk németül tanuló és beszélő diákjai bekapcsolódnak egy kétéves nemzetközi iskolai projektbe, melyben a résztvevő iskolák egyike baráti intézményünk, a Kazinczy Gimnázium Győrben, míg a projektgazda a Bécsújhelyi (Wiener Neustadt) Zehnergassei Gimnázium.
A programba bekapcsolódó iskolák diákjai két éven keresztül dolgoznak majd együtt. A régiók történelme, mindennapjai és jövőbeli fejlődésük lesz a közös munka kiinduló alapja. A projekt keretén belül a diákok a történelemmel, földrajzzal kapcsolatos ismereteiket is megosztják a partneriskolák csapataival. Ehhez a workshopok, blogok és személyes találkozások – a diákok többnapos látogatása a partneriskolákban - elválaszthatatlanul hozzátartoznak.
Diákjaink hétfős csoportja Dunaszigeten vehetett részt egy kétnapos workshopon. A program határon átnyúló projekt keretében valósulhatott meg, melynek a Pisztráng Kör Egyesület által működtetett Ökopark adott otthont. A diákok előadásokat hallgathattak meg a háztartások ökopraktikáiről, de a fő cél a Szigetköz szépségeinek a megismerése volt földön és vízen. A természetismereti gyalog- és kerékpártúra próbára tette a legedzettebbeket is, viszont az ebédnél nem volt válogatós senki, a mozgás megtette a magáét. A természetes akadályokkal tűzdelt kenutúra is tartogatott egy-két meglepetést, valaki megtapasztalhatta, hogy a szeptemberi időszak nem a legmegfelelőbb a fürdésre. Az esti csillagászati előadáson lehetőség volt a Saturnus gyűrűjének a megfigyelésére és a a testközelbe hozott Hold krátereinek a vizsgálatára.
A projektben részt vevő diákok:
Bittera Réka, Domsi Veronika, Pokstaller Lenke, Centrachio Heléna, Farkas Petra, Sárosfai Lilla, Rajcsányi Vivien
Felügyelő tanár: Veres Gábor
A tanév végeztével felgyorsultak a munkálatok az új kémiai laboratórium teljes felújításán.
Néhány kép, amely nyomon követi a változásokat:
A felső két kép az erdeti állapotot mutatja, az alsó képeken a festésre és a talaj felújítására előkészített üres terem látható.
Néhányan jelezték, hogy szivesen támogatnák a felújítási munkálatokat, ennek lehetőségéről közöljük a következő tájékozató levelet: Kemia_labor.pdf
A festés megtörtént, a talaj javítása és felújítása folyamatban ( július 18.)
Már majdnem készen ... (szeptember 5.)
Értesítjük a tisztelt szülőket és diákokat, hogy a Madách Imre Gimnázium ünnepélyes tanévnyitójára 2018. szeptember 3-án 8.30-kor kerül sor az iskola aulájában .
Értesítjük a kedves szülőket és diákokat, hogy augusztus 20-tól naponta 8.00-tól 12.00-ig lehet intézni az utazáshoz szükséges igazolásokat.( Egyéb igazolásokat az első osztályfőnöki órán.)
Ebben a tanévben iskolánkat a kémiai olimpia kerületi fordulóin 2 diák képviselte: Görcs András a kvintóból és Kovács András a szextóból. Mindketten sikeresen szerepeltek. Mindhárom kategóriában a 2. helyet szereztük meg. Görcs András a C kategóriában, Kovács András pedig az A és B kategóriában. Kovács András sikeresen szerepelt az A kategória országos fordulóján is. A diákok felkészülését Fröhlich Gusztáv tanár úr irányította. Gratulálunk!
Értesítünk minden érdeklődő tanulót és szülőt, hogy 2018. június 19-én megrendezzük a felvételi vizsgák 2. fordulóját. A nyolcosztályos gimnáziumba még 4 tanuló, a négyosztályos gimnáziumba pedig még 7 tanuló vehető fel.A felvételi kritériumok azonosak az első fordulóban meghirdetett kritériumokkal.
A jelentkezési lapot a felvételi napjáig lehet eljuttatni a gimnáziumba postán vagy személyesen.
Bővebb információk a 031/5622257-es telefonszámon vagy e-mailben: mtg@gmadsam.edu.sk
A felvételi eredményekről és a beíratkozásról minden felvételiző írásos értesítést kap.
4_-_osztalyos_2018_majus_14.pdf
8_-_osztalyos_2018_majus_14.pdf
Csütörtökön a rendes órarend szerint folytatódik a tanítás, a konyha is működik, tehát lesz ebéd.
A helyettesítés a bal oldali menüben megtalálható.
A Nagyszombatban megrendezett megyei diákolimpián is sikresen szerepeltek kosárlabda csapataink. A fiúk a 3.helyen, a lányok a 2.helyen végeztek. Felkészítő tanárok: Pellérdi Terézia, Pellérdi Zoltán
Eredmények:
Fiúk:
Madách - ŠG JH Trnava: 24-44
Madách - HA Piešťany : 25-8
Madách - Gym Sereď : 17-31
Lányok:
Madách - OA Hlohovec: 54-12
Madách - ŠG JH Trnava: 16-27
Május 29-én ismét a német nyelvé volt a főszerep a madáchosoknál. A 2. és a szextó (hatodik), valamint a M. R. Štefánik Gimnázium néhány diákja találkozott a gimnáziumban, hogy együtt ismerkedjenek Ausztria és Németország étkezési szokásaival, ételeivel. A műhelymunka során saját ételeink és hagyományaink is szóba kerültek..
A feladatokat Erwin Matl úr, osztrák író, nyugalmazott gimnáziumi tanár készítette elő, és a munkát is ő irányított a német szakos tanárnők segítségével.
Matl úr a diákokat egy táska finom és ropogós bécsi péksüteménnyel is meglepte: így a diákok valóban „kóstolót kaptak” az osztrák reggelikből.
Jó hangulatú, kellemes és fóleg hasznos délelőttöt töltöttek az iskolában a gimnazisták. Sok új ismerettel gazdagodtak és nyelvtudásukat is gyarapították.
Köszönet jár érte Erwin Matl úrnak, aki testvérvárosunk, Hainburg Írói Körének tagja.
Kosarasaink március 21-én a szlovákiai magyar gimnáziumok országos bajnokságán vettek részt Komáromban. A lányok és a fiúk is sikeresen szerepeltek, hiszen mindkét csapat az 1.helyen végzett.
Eredmények:
Lányok:
Vámbéry - Madách 6:18
Selye - Madách 14:26
Fiúk:
Selye - Madách 8-9
Madách - Galánta 23:11
Madách -Vámbéry 20:4
A nagy múltú Felvidéki Magyar Matematikaversenynek idén az ipolysági Szondy György Gimnázium adott otthont, amelyen 24 középiskola 92 diákja vett részt. A felvidéki versenyzők a Kassától Pozsonyig terjedő térség gimnáziumaiból és szakközépiskoláiból érkeztek, míg Magyarországról egyebek mellett Kaposvár, Miskolc, Békéscsaba és Győr tanintézményeinek diákjai képviseltették magukat a versenyen. A somorjai Madách Imre Gimnázium két fiatal tehetsége Görcs András és Szegedi Áron is részt vett a megmérettetésen, felkészülésüket Mészáros Csilla tanárnő irányította. A somorjai diákok kiválóan szerepeltek, a 9. évfolyamosok kategóriájában Szegedi Áron az 1. helyen, Görcs András a 2. helyen végzett.
Értesítjük az érdeklődőket, hogy 2018. március 24-én 9.00 kezdettel nyitott napot tartunk a nyolcosztályos gimnázium iránt érdeklődő diákoknak, szülőknek.
Mindenkit szeretettel várunk!
Órarend az írásbeli érettségi hetében (2018. március 13 - 16.)