• Siker az "Ismerd meg a Bibliát" versenyen

    Az első helyen végeztek diákjaink az " Ismerd meg a Bibliát" verseny járási fordulóján. A győztes csapat: Červenka Vanda, Stehlík Liliana, Bándy György. Felkészítő tanár: Végh Miklós. 
    Gratulálunk!
  • Járási kosárlabada-bajnokság döntője iskolánkban

    Sikeresen szerepeltek kosaras lányaink a járási kosárlabda-bajnokság döntőjében. A színvonalas mérkőzéseket követően az első helyen végeztek, ezzel bejutottak a nagyszombati kerületi döntőbe.   . Gratulálunk!

     

  • Madáchos siker az Országos Matematikai Olimpián

    Március 15-18-án került megrendezésre a 75. Matematika Olimpia országos fordulója. A szlovákiai matematikaversenyek közül a legrangosabbnak tartott versenyen az ország összes iskolájából a 3. és 4. évfolyam legtehetségesebb diákjai vehettek részt. A 4 napos esemény komoly kihívások elé állította a versenyzőket.

    Iskolánkat Lengyel Ádám szeptimós tanuló képviselte, miután megnyerte a nagyszombati kerületi fordulót. A felvidéki magyar iskolások közül évfolyamából egyedüliként jutott be a versenyre.

    A 4 napos rendezvény során a résztvevők 2 napon keresztül, naponta két alkalommal 5 és fél órában dolgoztak. A matematika széles palettájáról 6 összetett feladatot kellett megoldaniuk és részletesen kidolgozniuk azokat. A megterhelő feladatok mellett a délutánok változatos és érdekes kísérőprogramokkal teltek, így a diákok a kikapcsolódásra is lehetőséget kaptak.

    Az esemény ünnepélyes díjátadóval zárult, ahol Ádám a 37. helyen végzett. Ez kiváló eredménynek számít ebben az erős mezőnyben, hiszen Ádám a nála egy évvel idősebb diákokkal mérte össze tudását az egész országból.

    Szívből gratulálunk Ádámnak a szép teljesítményhez, és további sikereket kívánunk!

  • II. Rákóczi Ferencre emlékeztünk testvériskolánkkal

    Március 13-án délelőtt kedves vendégek érkeztek iskolánkba. A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium tanárait és tanulóit fogadhattuk, akik II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából látogattak el hozzánk. A jelenlevőkkel röviden ismertettük iskolánk történetét, illetve a felvidéki magyar tanulók helyzetét, majd szó esett a Rákóczi-szabadságharc somorjai vonatkozásairól is. Vendégeink szavalattal, egy szigetközi Rákóczi-mondával, valamint egy tematikus kvízjátékkal készültek. A somorjai megálló után a győri gimnazisták egy pozsonyi kiránduláson vettek részt.

  • Tanulmányi kirándulás Pozsonyban

    A 2.A osztály tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt a Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészeti Karán, ahol részben magyar vezetéssel betekintést nyertek a laboratóriumokban működő analitikai gépek működésébe és a minták elemzésébe. Az élelmiszeripari aromák előállítását az Axens cég laboratóriumában követhették figyelemmel és beazonosítottak illat alapján néhány aromát. Végül egy rövid séta zárta a délelőttöt a Petőfi-szobornál a Medikus-kertben.

     

  • Rendhagyó történelemóra

    A 3.A, Szeptimó és Terció osztályok a Tutanchamon fáraó aranykincse című kiállításon vettek részt Pozsonyban.

  • Vyhlásenie volieb do rady školy - Iskolatanács tagok választásaa

    Az ide vonatkozó törvények változása miatt az iskola fenntartója merghirdeti az új iskolatanács tagjainak megválasztását.
    A választás részletei:

    Vyhlasenie_volieb_do_rady_skoly.pdf

     

  • 50. Felvidéki Magyar Matematikaverseny – Oláh György Emlékverseny, Komárom

    Február 8-án és 9-én rendezték meg immár 50. alkalommal a felvidéki magyar középiskolák diákjainak matematikaversenyét. A rendezvényre 14 iskolából 78 diák érkezett. Iskolánkat 5 tanuló képviselte, akiknek idén is remekül sikerült helytállniuk a megmérettetésen.

    A verseny célja, hogy kiválasszák a legtehetségesebb diákokat, akik Szlovákiát a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen képviselik majd.

     

    A MIG-esek eredményei:

    Klička Marcel (Kvintó) – 9. évfolyam, 2. hely

    Lengyel Ádám (Szeptimó) – 11. évfolyam, 4. hely

    Šimlovič Oliver (Szeptimó) – 11. évfolyam, 5. hely

    Lengyel Balázs (Szeptimó) – 11. évfolyam, 6. hely

    Hecht Péter (Szextó) – 10. évfolyam, 6. hely

     

    Gratulálunk, fiúk, csak így tovább!

     

    https://felvidek.ma/2026/02/11/50-felvideki-magyar-matematikaverseny-olah-gyorgy-emlekverseny-a-selye-janos-gimnaziumban/

     

    Felkészítők: Zsigrai Elvira (Kvintó, Szeptimó), Zsemlye Gábor (Szeptimó), Mészáros Csilla (Szextó)

    Külön köszönet Liszkay tanár úrnak, aki elkísérte a fiúkat a versenyre.

  • KERÜLETI 1. HELY A MATEMATIKA OLIMPIÁN

    A matematika olimpia A kategóriájának kerületi fordulóját egy házi és egy iskolai forduló előzte meg. Innen jutott tovább a verseny kerületi fordulójába Nagyszombat megyéből 27 diák, köztük iskolánk szeptimós diákja, LENGYEL ÁDÁM is. Ádámnak nemcsak a feladatok nehézségével kellett megküzdenie, de tudását az érettségizők évfolyamának legjobb diákjaival is összemérte, hiszen az egy évvel idősebbek évfolyama is az A kategóriában versenyzett.

    A kiemelkedő 1. helyhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk a jövőbeli megmérettetésekhez!

    Felkészítők: Zsigrai Elvira és Zsemlye Gábor

    L_adam_keruleti_diplom.pdf

     

  • Nyitott nap a nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező érdeklődők számára

    A somorjai Madách Imre Gimnázium 2026. február 7-én 9:00 órai kezdettel nyílt napot szervez az alapiskolák 5. osztályos tanulói számára, melynek keretében vendégeink megismerkedhetnek iskolánk oktatási programjával, mintaórákon vehetnek részt és elbeszélgethetnek tanárainkkal és a nyolcosztályos tagozaton  tanuló diákjainkkal!

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

     

  • GIMIBÁL - Jegyelővétel Szerda 14:00-ig

    Jegyelővétel az iskola titkárságán (tel.: 031/5622257). A bevételből az informatikai szaktanterem felújítását tervezzük. Köszönjük a támogatást!

  • Sítanfolyam

    Az idei tanévben a Kvintó, Szextó, 1.A és 2.A osztályok vesznek részt sítanfolyamon. A helyszín hagyományosan Tátralomnic. 

  • Harmadikosok  Pozsonyban

    A  szünet előtti utolsó tanítási nap délelőttjét  Pozsonyban töltöttük.  A  karácsonyi hangulatú Óvárosban és környékén elsétáltunk a főbb nevezetességekhez. Megnéztük pl. a  régi Nemzeti Színház és a Vigadó épületét,  a Szent Erzsébet-templomot, amit sokan csak „Kék templom”-ként ismernek.  A   Mihály-kapun  keresztül a kis utcákon sétálva eljutottunk a Szent Márton-székesegyházhoz, majd rövid körutunkat a  főtéri karácsonyi vásárban fejeztük be.  

  • Volt diákjainkkal is találkoztunk Brünnben

    December 16–án a szextó osztállyal Brünnben jártunk. Velünk jött iskolánk volt diákja,  Kovács Gergő (tavaly végzett Brünnben), a vonatállomáson pedig szintén egy volt diák, Puksa Virág várt bennünket, aki a Kafedik diákklub elnöke. Közösen mutatták meg a város nevezetességeit, meséltek az egyetemi életről is. Megnéztük a belvárost, aztán a Löw-Beer villa következett, ahol sok érdekességet hallottunk a két világháború közti időszak polgári életéről. Innen átsétáltunk a csodálatos Tugenthat villához. Várt ránk a karácsonyi vásár tele zenei programokkal, Fanni még korcsolyázhatott is. A napot közös vacsorával zártuk. Mint mindig, most is az egész osztály együtt, igazi jó kis karácsonyozás volt.

     

  • Karácsonyváró

    Jó hangulatban telt idén is a hagyományos karácsonyváró nap....

  • Tartalmas 2 nap Budapesten – Oktávó évfolyam

    Vasárnap kora délelőtt megérkeztünk Budapestre. A csomagoktól megszabadultunk, majd
    „ Hasfelmetsző Jack” témájú szabaduló szobában töltöttünk 1,5 órát, ahol bonyolult
    feladatokat megoldva sikerült felderítenünk a bűnügyet és a szobából is kijutottunk. Van
    mire büszkének lennünk, hiszen a próbálkozóknak mindössze 30 %-a jut ki a szobából, és
    csupán 20 %-nak sikerül teljesíteni a pályát. A Szent István Bazilikában ádvent
    3.vasárnapjának szentmiséjén is részt vettünk, ahol megtekinthettük a Szent Jobbot, a
    magyar nemzeti és katolikus ereklyét. A karácsonyi vásárban megfagytunk, de este a
    szálláson jó társaságban sikerült felmelegedni. A hétfő reggelt Ricsi, Alexa és Máté által
    készített és felszolgált reggelivel kezdtük, majd nyakunkba vettük a fővárost, felfedeztük a
    várnegyedet. A késői ebédet követően hajókirándulásra mentünk, ahol a Duna két partján
    található történelmi műemlékeket csodálhattuk meg esti fényekben pompázva. Egy esti
    vonatozás után éjfél környékén értünk haza.

  • Az 1.A és a Kvintó Budapesten

    November 28-án az 1.A és Kvintó osztályok tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten. A program részeként megtekintették a karácsonyi vásárt, majd ellátogattak az Országházba, ahol idegenvezető segítségével járták be a magyar Országgyűlés épületét. A nap zárásaként az Erkel Színházban megtekintették a Trón című előadást. A kirándulás tartalmas és élményekben gazdag volt.

  • Pitagorasz iskolai forduló

    A Pitagorasz iskolai fordulójának eredményei:

    P6 kategória:

    1. Radočák Róza

    2. Kelemen Kristóf

    3. Méry Zoltán

    P7 kategória:

    1. Zagyi Zalán

    2. Horváth Marcell Vince

    3. Udvardi Ádám

    P8 kategória:

    1. Shuksanov Demid

    2. Andrássy Bence

    3. Asztalos Szabolcs

    Gratulálunk!

     

     

     

  • Angol nyelvi olimpia iskolai forduló

    Lezajlott az angol nyelvi olimpia iskolai fordulója, melynek kategóriánkénti első helyzettjei képviselhetik iskolánkat a járási fordulón:

    1A kategória: Horváth Marcell Vince (Szekundó)

    1B kategória: Szitás Adél (Terció)

    2A kategória: Henyig Kata (Kvintó)

    2B kategória: Oros Liza (Szeptimó)

    Sikeres angolosainknak gratulálunk és sok sikert kívánunk a járási fordulón!

  • Nyitott nap a négyosztályos gimnáziumban

    Értesítjük Önöket, hogy 

    2025. december 11-én, 8.00 kezdettel

    nyitott napot tartunk a négyosztályos gimnáziumi tanulmányok iránt érdeklődők részére.

    Mindenkit szeretettel várunk!

strana:

Kontakt

  • Gymnázium Imre Madácha s vyučovacím jazykom maďarským - Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium
    Slnečná 2
  • +421 x 315622257
    +421 x 315622907

Fotogaléria

Počet návštev: 508334