Február 8-án és 9-én rendezték meg immár 50. alkalommal a felvidéki magyar középiskolák diákjainak matematikaversenyét. A rendezvényre 14 iskolából 78 diák érkezett. Iskolánkat 5 tanuló képviselte, akiknek idén is remekül sikerült helytállniuk a megmérettetésen.
A verseny célja, hogy kiválasszák a legtehetségesebb diákokat, akik Szlovákiát a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen képviselik majd.
A MIG-esek eredményei:
Klička Marcel (Kvintó) – 9. évfolyam, 2. hely
Lengyel Ádám (Szeptimó) – 11. évfolyam, 4. hely
Šimlovič Oliver (Szeptimó) – 11. évfolyam, 5. hely
Lengyel Balázs (Szeptimó) – 11. évfolyam, 6. hely
Hecht Péter (Szextó) – 10. évfolyam, 6. hely
Gratulálunk, fiúk, csak így tovább!
Felkészítők: Zsigrai Elvira (Kvintó, Szeptimó), Zsemlye Gábor (Szeptimó), Mészáros Csilla (Szextó)
Külön köszönet Liszkay tanár úrnak, aki elkísérte a fiúkat a versenyre.
A matematika olimpia A kategóriájának kerületi fordulóját egy házi és egy iskolai forduló előzte meg. Innen jutott tovább a verseny kerületi fordulójába Nagyszombat megyéből 27 diák, köztük iskolánk szeptimós diákja, LENGYEL ÁDÁM is. Ádámnak nemcsak a feladatok nehézségével kellett megküzdenie, de tudását az érettségizők évfolyamának legjobb diákjaival is összemérte, hiszen az egy évvel idősebbek évfolyama is az A kategóriában versenyzett.
A kiemelkedő 1. helyhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk a jövőbeli megmérettetésekhez!
Felkészítők: Zsigrai Elvira és Zsemlye Gábor
A somorjai Madách Imre Gimnázium 2026. február 7-én 9:00 órai kezdettel nyílt napot szervez az alapiskolák 5. osztályos tanulói számára, melynek keretében vendégeink megismerkedhetnek iskolánk oktatási programjával, mintaórákon vehetnek részt és elbeszélgethetnek tanárainkkal és a nyolcosztályos tagozaton tanuló diákjainkkal!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Jegyelővétel az iskola titkárságán (tel.: 031/5622257). A bevételből az informatikai szaktanterem felújítását tervezzük. Köszönjük a támogatást!
Az idei tanévben a Kvintó, Szextó, 1.A és 2.A osztályok vesznek részt sítanfolyamon. A helyszín hagyományosan Tátralomnic.
A szünet előtti utolsó tanítási nap délelőttjét Pozsonyban töltöttük. A karácsonyi hangulatú Óvárosban és környékén elsétáltunk a főbb nevezetességekhez. Megnéztük pl. a régi Nemzeti Színház és a Vigadó épületét, a Szent Erzsébet-templomot, amit sokan csak „Kék templom”-ként ismernek. A Mihály-kapun keresztül a kis utcákon sétálva eljutottunk a Szent Márton-székesegyházhoz, majd rövid körutunkat a főtéri karácsonyi vásárban fejeztük be.
December 16–án a szextó osztállyal Brünnben jártunk. Velünk jött iskolánk volt diákja, Kovács Gergő (tavaly végzett Brünnben), a vonatállomáson pedig szintén egy volt diák, Puksa Virág várt bennünket, aki a Kafedik diákklub elnöke. Közösen mutatták meg a város nevezetességeit, meséltek az egyetemi életről is. Megnéztük a belvárost, aztán a Löw-Beer villa következett, ahol sok érdekességet hallottunk a két világháború közti időszak polgári életéről. Innen átsétáltunk a csodálatos Tugenthat villához. Várt ránk a karácsonyi vásár tele zenei programokkal, Fanni még korcsolyázhatott is. A napot közös vacsorával zártuk. Mint mindig, most is az egész osztály együtt, igazi jó kis karácsonyozás volt.
Jó hangulatban telt idén is a hagyományos karácsonyváró nap....
Vasárnap kora délelőtt megérkeztünk Budapestre. A csomagoktól megszabadultunk, majd
„ Hasfelmetsző Jack” témájú szabaduló szobában töltöttünk 1,5 órát, ahol bonyolult
feladatokat megoldva sikerült felderítenünk a bűnügyet és a szobából is kijutottunk. Van
mire büszkének lennünk, hiszen a próbálkozóknak mindössze 30 %-a jut ki a szobából, és
csupán 20 %-nak sikerül teljesíteni a pályát. A Szent István Bazilikában ádvent
3.vasárnapjának szentmiséjén is részt vettünk, ahol megtekinthettük a Szent Jobbot, a
magyar nemzeti és katolikus ereklyét. A karácsonyi vásárban megfagytunk, de este a
szálláson jó társaságban sikerült felmelegedni. A hétfő reggelt Ricsi, Alexa és Máté által
készített és felszolgált reggelivel kezdtük, majd nyakunkba vettük a fővárost, felfedeztük a
várnegyedet. A késői ebédet követően hajókirándulásra mentünk, ahol a Duna két partján
található történelmi műemlékeket csodálhattuk meg esti fényekben pompázva. Egy esti
vonatozás után éjfél környékén értünk haza.
November 28-án az 1.A és Kvintó osztályok tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten. A program részeként megtekintették a karácsonyi vásárt, majd ellátogattak az Országházba, ahol idegenvezető segítségével járták be a magyar Országgyűlés épületét. A nap zárásaként az Erkel Színházban megtekintették a Trón című előadást. A kirándulás tartalmas és élményekben gazdag volt.
A Pitagorasz iskolai fordulójának eredményei:
P6 kategória:
1. Radočák Róza
2. Kelemen Kristóf
3. Méry Zoltán
P7 kategória:
1. Zagyi Zalán
2. Horváth Marcell Vince
3. Udvardi Ádám
P8 kategória:
1. Shuksanov Demid
2. Andrássy Bence
3. Asztalos Szabolcs
Gratulálunk!
Lezajlott az angol nyelvi olimpia iskolai fordulója, melynek kategóriánkénti első helyzettjei képviselhetik iskolánkat a járási fordulón:
1A kategória: Horváth Marcell Vince (Szekundó)
1B kategória: Szitás Adél (Terció)
2A kategória: Henyig Kata (Kvintó)
2B kategória: Oros Liza (Szeptimó)
Sikeres angolosainknak gratulálunk és sok sikert kívánunk a járási fordulón!
Értesítjük Önöket, hogy
2025. december 11-én, 8.00 kezdettel
nyitott napot tartunk a négyosztályos gimnáziumi tanulmányok iránt érdeklődők részére.
Mindenkit szeretettel várunk!
December 5-én a diákönkormányzat tagjai 56 Nyilas Misi adománycsomagot továbbítottak a somorjai gyűjtőpontba.
Köszönjük az adományozó diákoknak és családoknak, hogy igyekeztek szebbé tenni a rászoruló gyerekek karácsonyát.
November 21-én valósult meg iskolánk első Karácsonyi Diákbálja a Diákönkormáyzat szervezésében. A bál varázslatos hangulatban telt – a díszek, a fények, a zene mind hozzájárultak az ünnepi hangulathoz. Diákok és tanárok együtt táncoltak, nevettek, így az este mindenki számára felejthetetlen maradt.
Köszönjuk mindenkinek, aki részt vett az eseményen.
Külön köszönjük támogatóinknak a tomboladíj felajánlásokat remélve, hogy a jövőben is támogatják a DÖK báljait.
Iskolánk idén is bekapcsolódik az „Egy csomag szeretet“ karácsonyi adománygyűjtésbe. A csomagokat december 5-ig lehet leadni osztályonként a diákönkormányzat tagjainak. Tegyük szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát!
"Pályaválasztás a lehetőségek korában" címmel tartott előadást a dunaszerdahelyi munkaügyi hivatal karriertanácsadója, Molnár Péter a szeptimó és 3.A osztályok számára.
November 13-án, csütörtökön iskolánk Diákönkormányzata képviseletében a kvintós Őry Csenge Anna és Mókusz Ádám részt vettek Nagyszombatban a Nestrat sa! rendezvényen, melynek során kiértékelték az idei megyei diákönkormányzatokra vonatkozó participatív költségvetési projekteket. Mi is átvehettük az oklevelet az iskolánkban megvalósult egyennyakkendők projektért.
Az előadások, workshopok és a bemutatott három mintaprojekt inspiráció volt számunkra, hogy hogyan segítsük a lehető legjobban iskolánk diákéletét a továbbiakban.
2025. november 12 - én zajlott le Csilizradványon a járási sakkverseny, ahol iskolánkat Hideghéty Erik és Klička Marcel képviselte. Marcel a 4. helyen, Erik pedig a 3. helyen végzett. Gratulálunk!
Iskolánk több diákja bekapcsolódott a Baksa Csaba Kárpát-medencei Földrajz és Földtudományi Versenybe. A Hideghéty Erik, Mókusz Ádám és Ürge Zsombor által alkotott BTACS csapat bejutott a Budepesten megrendezésre kerülő döntőbe, ahol a 62 csapatból a nagyon szép 12.helyet szerezték meg. Szívből gratulálunk a fiúknak!