A projekt keretében 2018. december 7-én került sor az első workshopra, amelyen Jana Teynor, a Südwind szervezet alsó-ausztriai munkatársa foglalkozott a diákokkal. A Szextó osztályon kívül a legjobb „németesek“ kapcsolódtak be a műhelymunkába. Az egész délelőttöt kitöltő foglalkozás próbára tette a diákok földrajzi, történelmi és nem utolsó sorban német nyelvi tudását, hiszen a közös és csoportmunka is ezen a nyelven zajlott.
Teynor asszony elismerően szólt a diákok tudásáról, mivel szinte 100 %-os pontossággal tudták meghatározni, mely kontinensen hány lakos él, s milyen arányban részesednek bolygónk természeti kincseiből, milyen az egyes kontinensek energiafelhasználása, ki szennyezi leginkább a Föld légkörét, illetve hol és hogyan érezhetőek a klímaváltozás hatásai. A nap jó hangulatban telt, ki kell emelni a résztvevők aktív munkáját.
Iskolánk a közlekedéssel kapcsolatos problémákra fókuszál, ezért Bott Andrea tanárnő vezetésével már készülnek az első makettek, amelyek a műhelymunka során elkészült anyagokkal együtt 2019. januárjától helyet kapnak az „Erasmus teremben“, tehát a projektben közvetlenül nem részt vevő diákok számára is hozzáférhetőek lesznek.